Mivel az Univerzális Numerológia rendszere Pythagorastól származik, és szemléletében, a számok értelmezésében ide nyúl vissza, nem árt, ha röviden megismerkedünk néhány fogalommal, és problémával.

Az ógörög kapcsolat

Az első probléma, hogy Pythagorastól nem maradt fent közvetlen semmilyen írás, mindent amit tudunk róla és tanításairól, más forrásokból tudjuk. Bár ezek nagyjából egyet értenek, mégis másodkézből kapott információkkal dolgozunk.
A második – és sokkal nagyobb- probléma, hogy bár megérthetjük miről beszél Pythagoras, mégsem tudunk vele teljesen azonosulni. Az ógörögök ugyanis radikálisan másképpen gondolkoztak, mint mi. Nézzük rögtön a számokat. Egy ógörög számára a szám a számolás eredménye, nem pedig tiszta absztrakció. Ha például egy ógörög juhász juhokat számol, akkor az a vonal mennyiség amit a botjával a homokba rajzol, maga a szám. Ez elválaszthatatlan a juhok számától. Szám tehát konkrét megnyilvánulásokhoz kötődik. Nem arról van szó, hogy nem tudtak absztrakciókról, vagy absztrakciókba gondolkodni, hanem arról, hogy a számok önmagukban nem jelentettek semmit, azok mindig valami megnyilvánuláshoz kötődtek. A mai korban olyan egyszerű feladattal, mint hogy adj össze két almát és két körtét, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. Nem azért, mert ostobák voltak, egyszerűen számukra az összeadás nem absztrakció, hanem nagyon is konkrét dolog volt. Mégis, hogy adjanak össze két különböző dolgot?

Mi a szám?

Pythagoras számára ilyenformán a számok a konkrét valósághoz való hozzáférés eszközei voltak, hasonlóképpen ahhoz, ahogy a mai ember az absztrakt matematikával a valóságot írja le, azonban nyilvánvalóan mégis nagyon másképp. Azzal, hogy a számok közvetlen összeköttetésben voltak a megnyilvánuló valósággal, egyben utat is nyitottak arra, ami a látható valóságon túl volt. Pythagoras lehetett talán az első, aki egyfajta absztrakcióként tekintett a számokra, miközben azok megnyilvánuláshoz kötődő mivolta megmaradt. Ez volt az első lépést a mai értelemben vett matematika felé.

A szám tehát univerzális, hiszen minden megnyilvánulás számszerű. A számok pedig isteniek is, mert minden megnyilvánulás jellemezhető velük, minden megnyilvánulás részei. Pythagoras számára a szám egy megtapasztalás volt. Csakúgy, ahogy mi az érzékszerveinken keresztül megtapasztaljuk a minket körülvevő világot, Pythagoras mindezt a számokon keresztül tette. Erre a mai ember alig, vagy egyáltalán nem képes. Nem azért, mert alsóbb vagy felsőbbrendű, egyszerűen csak másképp gondolkodik.

A számok spirituális dimenziója rögtön elvezet minket a számok numerológiai értelemben vett értelmezéséig is (az egyes számokról bővebben egy másik bejgyzésben lesz szó). Gyakran használt fogalom a numerológiában a Monád és a Diád. Ezeket a fogalmakat az egyes és kettes számra szokták alkalmazni, többnyire tévesen. Sem a Monád, sem a Diád nem szám, azonban szorosan kötődik hozzájuk.

Monád

Mi tehát a Monád? Az ógörög definíció szerint a „Monád az, amivel összhangban minden létező dolog egy”. Ezt mi most leegyszerűsítve úgy értelmezzük, hogy a Monád egy olyan egységet jellemző elv, mely áthat mindent, de nem felejtük el, hogy nem egyszerűen egy elvről van szó, tehát nem az egység elvéről beszélünk, és nem is az egyről, mint számról. Pythagoras számára a Monád maga az Isten volt – magában foglalt mindent, a megbonthatatlan egységet, és a végtelen, az egységből való kiválást, az elkülönülést is. Az egyes szám már megszámlálható, hiszen elkülönült az egységből, szemben a megszámlálhatatlan Monádtól. Az egyes szám tehát nem azonos a Monáddal.

Diád

Mi a Diád? Ha a Monád az Egység, akkor a Diád a Sokaság. Mivel a Monád magában foglalja az elkülönésre való törekvést is, a Monádban ott a Diád. A Monád feltételezi a Diádot az elkülönüléshez. A Diád megszámlálhatatlan, végtelen elkülönülést tesz lehetővel, szemben a kettes számmal – a kettes számmal a végtelen (meg) számolás lehetősége teremtődik meg. A Diád tehát nem azonos a kettes számmal.

A rendező elv

A Monádhoz és a Diádhoz szorosan kapcsolódó fogalmak még a Határ (peras), és Határtalan (aperios). Ezek határozzák meg az ellentétpárokat, amelyek mentén az univerzum rendeződik:

Határtalan	Határolt
Páratlan	Páros
Egy	Több
Jobb	Bal
Férfi	Nő
Nyugalom	Mozgás
Egyenes	Görbe
Fény	Sötét
Jó	Rossz
Négyzet	Téglalap

A Határ maga a végesség, a Határtalan pedig maga a végtelen, melyet korlátozni kell, hogy így részei megnyilvánulhassanak. Ezek az ellentétek csak úgy képesek a teremtésre, ha egyszer az egyik, máskor a másik kerekedik felül. A Határtalant magában foglaló számok a páros számok, míg a Határosságot magukban foglaló számok a páratlan számok. Ezek a számok folyton egymásra reflektálnak, illetve szemben állnak egymással, feszültséget szülve, mely feszültség a teremtés feltétele. Eközben hol az egyikből van több, hol a másikból – a Határtalanban megnyilvánul a Határolt, és a Határoltban megnyilvánul a Határtalan. Kicsit olyan ez, mint a Yin és Yang: a Yangban benne van a Yin és fordítva.
A Rendező Elv a Határtalan és a Határolt ellentétességének harmóniája, azaz nem más, mint a fraktál elv.

Összegzés

Ahhoz, hogy a teremtés egészét le lehessen írni számokkal, az kell, hogy maga a teremtés, a megnyilvánulás is szám legyen. Így számok akkor is „léteznek”, mikor nincs teremtés, nincs megnyilvánulás. A számok nem függenek semmitől, azonban minden a számoktól függ. Szám létezik a szám fogalma nélkül, azonban semmilyen fogalom nem létezik számok nélkül.

Még sokat lehetne beszélni arról, hogy mi a Monád és Diád, valamint az itt meg sem említett Tetraktis, azonban gondolatébresztőnek egyelőre ennyi is elég.