Bevezető
Valószínű mindenki tisztában van József Attila hányattatott sorsával: édesapjuk elhagyta a családot, édesanyja pedig kénytelen volt Attilát és testvérét, Etelkát nevelőotthonba, illetve nevelőszülőkhöz adni. Azonban mindvégig azon igyekezett, hogy a gyerekek visszakerülhessenek hozzá. A pénzt amit e célból felhalmozott egy betegség során elveszítette. Attila így hamar ki kellett vegye részét a család fenntartásából, különféle alkalmi munkákat vállalva. Verseit általában közöny fogadta, bár zsenialitását hamar felismerték.
A számtábla

Szellemi energiák
A számtáblán már első ránézésre kitűnik a hat darab 1-es (111111), mely olyan nagy mértékű szellemi energia, amivel a környezetet nagy hatásfokkal lehet befolyásolni (ezt tovább erősíti a hatalmas szellemi dominancia, aminek értéke 42, sokszorosan meghaladja az átlagot). Ekkora mértékű szellemi energia szélsőséges individualizmushoz vezethet, ami már ön- és környezetpusztító (némiképp ezt támasztja alá a pusztító sikermutató is, aminek értéke 120%*). Ebben az esetben az egyén a környezet semmibevételével előtérbe helyezi magát. Létezik egy másik, szintén szélsőséges út, mégpedig az egyén feladása, egyfajta meditatív állapot kialakítása, mely szinte teljesen környezetfüggetlen. Ilyenkor az egyesek eltűnnek, és helyükre József Attila esetében hét darab 2-es (2222222) és három darab 8-as (888) kerül.
Szükség is lett volna legalább az individualizmus részleges feladása, amivel pusztító sikermutatóját stabilizálható, illetve növelhető belső energiája, empátiája, valamint mérsékelhette volna fanatizmusra való hajlamát is (111111-5-99).
Szélsőséges individualizmus
Bár megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan mi is volt József Attila pszichés állapotának diagnózisa, mind a depresszió mind pedig a bipoláris személyiségzavar ebben a szemléletben a Mindenség elvének tagadásából, azaz az ítélkezésből, az elfogadás hiányából fakad. József Attila így vélhetően azt az utat választotta, hogy megtartja egyeseit, és pusztító módon használja azokat. Ehhez azonban csupán egy darab 2-esel rendelkezett, ami nem elég arra, hogy a környezetét tartósan befolyás alatt tartsa. Ezért az amúgy sem túl erős fizikumát (csak egy darab 4-es) kénytelen „beáldozni”, hogy kellő belső energiát teremtsen.
Kiemelt számok
Többször esett már szó a kiemelt számokról, ezek kiszámítását a segédletek között találni.
József Attila kiemelt számai a 21 (hasznosítandó szám), 3 (célszám), 19 (forrást támogató szám), 10 (forrásszám), ahogy az fent az ábrán is látható.
A 10-es forrásszám egyfajta mindent vagy semmit (1 vagy 0), győzök vagy meghalok elv mentén határozza meg József Attila cselekedeteit. Ezt a hozzáállást táplálja az akarat (1) és a harmóniára (9) való törekvés.
Célszáma a 3-as, ami az ismertség, ismeretek felhalmozása felé hajtja őt. Ebben támogatja őt belső energiája (2) és szellemi ereje (1).
Születési és halálozási számtáblák összevetése


József Attila halálakor felélte szellemi energiái egy jelentős részét (11 az 111111-hoz képest), valamint fizikai energiáit (eltűnt 4-es). Fontosnak tartotta a belső energiáit (teremtett 222), és az ismertségre való törekvést (33 a 3-hoz képest, azaz teremtett 3-as), valamint a család, a hovatartozás gondolata foglalkoztatta (2222-8). Szellemiségét, fanatizmusra való hajlamát túl erősnek ítélte (mérséklődött a szellemiség átló). Nehezteléssel távozott (teremtett 6-os), ugyanakkor megtalálta hitét (7). A számtábla alacsony hasonlósága alapján (25%) és viszonylag alacsony (75%) közelíthetősége alapján a lélek nagy munkát végzett. Művészete, halála után még 72 évig az aktív érdeklődés tárgyát képezte (kilépő szellemi stabilitás 72), ez az utóbbi években kezd lassan hanyatló tendenciát mutatni. Halálának forrása a belső energia teljes felemésztődése (kiemelt forráshoz kapcsolódó számok a 20/2).
*A pusztító sikermutató azt jelenti, hogy az ember hajlamos fejjel a falnak menni céljai elérésének érdekében, illetve útját a cél felé nem csak építkezés, hanem rombolás is jellemzi. Valójában a sikermutató nem mehet 100% fölé, ilyenkor a 100% fölötti részt levonjuk, így József Attila esetén egy 80%-os sikermutatóval számolunk, azzal a különbséggel, hogy ez romboló jellegű sikeresség.
Nagy örömmel olvasom az elemzéseidet, jó feleleveníteni a tanultakat
Üdv. V.
Köszönöm Valery! Ha van kedved, Te is írhatsz, ne feledd!