William Golding

Eddig is találkozhattunk érdekes és különleges számtáblákkal, azonban ehhez hasonló számtábla ezen az oldalon még nem került tárgyalásra.
William Golding író, talán „A Legyek Ura” című Nobel díjas könyve után ismerheti az olvasó (amit amúgy nem tartott különösen jó alkotásnak).

A szellemi energia

William Golding – 1911.09.19

Hatalmas mértékű szellemi energia (1111111) óriási szellemi stabilitással (792) és páratlan mértékű szellemi dominanciával (158). Ez egy óriási hajtóerő (111111-2-3) ami a kellően nagy, de speciális tehetséget (9999) képes meghajtani. Ilyen mértékű szellemi energia mellett mindenképpen szükség van egy stabilizáló összetevőre, ami a lelket a testhez köti, különben az idő előtt elhagyhatja a testet. Kezdetben a szülői energetikától való függőség ezt a szerepet be tudja tölteni, később pedig miután a szülőhöz kapcsolódó energetikai kötöttség csökken, ezt a szerepet a 4-es szám tölti be (ami ráadásul választott szám is). Még később, az 1-esek átalakulásával egy folyamatos meditatív állapot érhető el (11->8+22), vagy a testhez való szoros kötődés, az anyagi elkülönülés (11->8+4) válaszható. Mindkét esetben az 1-esek száma jelentősen csökken. Előbbi esetben belső energia szabadul fel (2) és a szellemiség (1) beleolvad a Mindenség egyetemes igazságába (8). Utóbbi esetben pedig a szellemi energia kötött formában a fizikai test (4) erősítésére hasznosul. Eredendő sikermutatója 90%-os, azaz szinte bármit amibe belefog, sikerre viszi.

A dilemma

Jelentős mennyiségű 1-esekkel két szélsőséges út választható: a Mindenség tagadása, azaz a szélsőséges individualizmus (ilyenkor az 1-esek megmaradnak), vagy a Mindenségbe olvadás (az 1-esek eltűnnek). Létezik természetesen középút is, illetve létezik egyfajta libikóka is, amit véleményem szerint Golding működtetett.

A „megoldás”

A 9999 lehetőséget teremt a Mindenség harmóniájának hozzáféréshez, azaz a rendezői elvhez való kapcsolódáshoz, memória formájában. Golding az ilyen módon magával hozott mentális energiát (tudást) adta át regények formájában, miközben az olvasó is elmerülhetett az emberekről, emberiségről és emberségről szóló modern mítoszokban – művein keresztül olyan nézőpontokból mutatta be az emberiséget, amire addig -legalábbis írásban- senki nem vállalkozott. Azonban nem volt mentes a végletektől: egész életében fóbiáktól, neurózisoktól szenvedett (a Mindenség feletti ítélkezés), és gyakran alkoholhoz nyúlt, hogy csillapítsa azokat.

További megjegyzések

Ennyi szellemi energia (1111111) képes a számtábla szinte teljes egészét megteremteni és dinamizálni (kivéve a 9-et), így az egyes részletek elemzésének szinte nincs is jelentősége.

Motivációja önmaga legyőzése (11), amihez szüleitől a kitartást (2) és az akaratot (1) kapta segítségül. Célja pedig tudása (3) és szellemisége (1) felhasználásával megszólítani az embereket (4).

Leave a Reply