Bevezető
„Kovács Ákos (Budapest, 1968. április 6) Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész. A magyar zenei élet egyik meghatározó előadója. Az egykori Bonanza Banzai együttes énekese, szövegírója, zeneszerzője, majd szólistaként is népszerű és termékeny előadó a kilencvenes évektől napjainkig. Saját stúdiójában dolgozik, saját lemezkiadója gondozza albumait. Ákos az éneklés mellett akusztikus- és elektromos gitáron, basszusgitáron, szintetizátoron és dobon is játszik” (Forrás: wikipedia)
Elemzés

Átlag alatti jellem-, illetve akaraterővel (1) rendelkezik, melyet empátiájának és felelősségérzetnek (8), valamint kötött energetikai tartalékának, fizikai kondíciójának (4) felemésztésével akár tartósan is tovább tud erősíteni (8->11-4). Céltudatos (1-444-7), a jellemerő skála alján (1) a kifinomult egoizmus révén nagyon jó abban, hogy tehetséges emberekkel vegye körbe magát, akik segítik céljai elérésében. Mivel eredendően a megszokott dolgokhoz ragaszkodó ember (3-66-9), új célok kitűzése eseteként kihívást jelent számára.
Önértékelése reális, azonban az hangulat és környezet által befolyásolható (1-22-3). Temperamentuma nem erős (3-7), számára a párkapcsolat nem létfontosságú, ahogy a környezettel való energiacsere sem. Robbanékony természet (22-4444).
Fontos számára, hogy az élet anyagi feltételeit megteremtse (444-66), igazi mesterember (66), aki bármibe belefog, az egész biztosan arannyá válik kezei közt. Viszonylag fontos számára a család (22-8), mint támogató háttér.
Fizikailag elnyűhetetlen (444), ha súlyosan megbetegszik, annak általában neheztelés az oka.
Átlagos veleszületett tehetségéhez (7-8-9) éppen csak rendelkezik kellő hajtóerővel (1-22-3), így alap esetben a sikerekre hosszú időt kell várnia. Eredendő sikermutatója 70%, ami széles skáláját kínálja azon területeknek, ahol később sikereket érhet el.
Szellemi dominanciája 1,6 ami az élet szellemi és fizikai dolgai közötti viszonylagos egyensúlyról árulkodik. Véleményéhez nem ragaszkodik erősen, befolyásolható (1-9 átló, alacsony szellemi dominancia), fanatizmusra nem hajlamos. Álmodozó típus (nincs 5-ös).
Belső dinamika

Sikereit a magasabb célok eléréséhez munkára fogott 66-nak köszönheti, mely energia felszabadító (6->22) jellege mellett teremtő erővel is jár (6->22+7), így a számtáblán akár 222222 és 777 is megjelenhet. Különleges esetekben akár a kötött fizikai energia (444) is képes átalakulni szabadon felhasználható energiává, így akár 12 darab 2-es is szerepelhet a számtáblán. Ez például öngyógyítás esetén játszhat szerepet. Az így felszabaduló belső energia kiapadhatatlan forrása lehet az önértékelés (1-222222-3), vagy jelen esetben a közönség mint család táplálásának (222222-8).
Ebben az esetben sikeressége pusztítóan magas, 110%. Így valós sikermutatója 90%.
Küldetése a teremtő erő (7) felhasználása, melyben az ismeretek/ismertség iránti vágya (3) illetve fizikai szívóssága (4) támogatja. Motivációja az emberek (4) felé a folyamatos (2) kapcsolat (2) fenntartása.