Címke: Orbán Viktor

Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar jogász és politikus. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja, 2010 óta Magyarország miniszterelnöke.

Orbán Viktor - 1963.05.31
Orbán Viktor – 1963.05.31

Számtáblája alapján béketeremtő típus, megtalálja a hangot mind a keményebb, mind pedig a gyengébb jellemerejű emberekkel is. Jellemerejét képes a helyzethez mérten keményíteni (8->11-22), vagy éppen finomítani (11->8+22) miközben belső energia és empátia vész el, illetve keletkezik. Éppen ezért nehezen kiismerhető, hiszen egyik pillanatban alkalmazkodó és kedves, a másikban pedig rugalmatlan és faragatlan. Ez kívülről akár ijesztőnek, szélsőséges esetben pedig akár egyfajta személyiségzavarnak is tűnhet. Egyéb dolgokat is figyelembe véve, az ilyen ember remek színész lehet, sőt élvezheti kiismerhetetlenségével megbotránkoztatni környezetét (színészkedik).

Orbán remek megérzésekkel bír (222), ami kétség kívül jól használható a politikában, ha megtanulja hogyan hallgasson rá. Alapvetően vidám, jó humorú ember (33,5) széles érdeklődési körrel (33) és megfelelő logikával, intuícióval (5), gyenge mentális tartalékokkal (9). Empátiája és felelősségérzete nem annyira erős, hogy a kemény döntésekben jelentős korlátozó tényező legyen (8). A változásokat nehezen viseli (33-6-9),azonban ha azok mégis bekövetkeznek, akkor megfelelően képes a kialakult helyzethez alkalmazkodni. Rejtett agresszió jellemzi (222-4-8), ami időnként meglepetés szerűen felszínre törhet. Kézügyesség (6), alkotói készség jellemzi. Fontos számára a család (222-5-8). Temperamentuma szélsőséges lehet, a közvetlen környezete nagyban befolyásolhatja (33-5), hogy a két véglet között hol helyezkedik el. Fontos, de nem kiemelkedően fontos számára az anyagi jólét, ehhez rugalmasan viszonyul (hosszú spórolást követően jöhet egy nagy költekezés).

A számtáblában rejlő dinamika az eredendő, 50%-os sikermutatót 100%-ra növelheti. Ez két lépcsőben történhet meg. A jellem megkeményítésével, miközben az empátia és a felelősségérzet elvész, illetve magasabb célok kitűzésével. Utóbbi esetben az első lépcsőben elvesztett belső energia “pótlódik”, miközben a szerencse mint segítő tényező megjelenik (7).

Egy másik választható út az akaraterő csökkentése (11->8+22), illetve a korábban említett magasabb célokért való küzdelem, mely esetben a sikerességi mutató 70%. Így egy nagyon béketűrő, gyengének tűnő ember benyomását keltheti, akiben azonban hatalmas hajtóerő (2222222) rejlik, mellyel szinte bármilyen célt el lehet érni.

Kiemelt számai alapján küldetése, hogy belső energiáját (2) és felelősségérzetét (8) felhasználva, győzedelmeskedjen, bármibe is kerüljön (10). Ebben segíti szívóssága (4) és szüleitől kapott kitartása (22).

Megjegyzés: értelmezésem szerint a felelősségérzettel bármi áron győzedelmeskedni küldetés a külvilágra vetítve nehezen értelmezhető, illetve teljesíthető. Úgy gondolom, itt (is) az embernek saját magát kell legyőznie, az elfogadás útján.